Női kosárlabda: A Pécs már túl nagy falat volt a BEAC-nak

A Szekszárd bravúros legyőzését követően a PEAC-cal már nem bírt az E.ON ELTE BEAC a női kosárlabda NB I-ben.

Az első percekben egyértelműen a vendégek akarata érvényesült a Gabányi László Sportcsarnokban, gyorsan 10 pont lett a pécsiek előnye (3-13), míg a BEAC csak szenvedett támadásban.

 

A második negyed elején tudott a legközelebb lépni ellenfeléhez a hazai csapat (25-27), de innentől kezdve állandósult a PEAC 6-8 pontos fórja, majd a különbség kétszámjegyűvé vált, egyedül 40-46-nál volt némi esélye a felzárkózásra az újbudaiaknak.

 

Az amerikai Green a Szekszárd elleni összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is szépen termelte a pontokat (most 19-ig jutott), Vojtulek a BEAC legjobbjaként küzdött a pályán, de ezúttal ez is kevés volt az újabb bravúrhoz.

 

A végére 24 pont lett a különbség (64-88), a játék minden elemében a vendégek bizonyultak jobbnak ezen az estén, így továbbra is veretlenek az idei szezonban. A BEAC-ra pedig a héten még egy ennél is keményebb feladat vár a bajnok Sopron Basket otthonában.

 

E.ON ELTE BEAC - NKA Universitas PEAC 64-88 (20-25, 13-19, 16-20, 15-24)

 

BEAC: Vojtulek 15/3, Angyal 9/6, Green 19/9, Tóth 6, Milkovics -

 

Cserék: Juhász -, Orosz 3/3, Katona -, Radócz 4, Zsámár -, Koch 8/6, Benke -

 

Mészárosné Kovács Andrea (BEAC): - Gratulálok a PEAC-nak, rendkívül variábilis csapat, amit ki is használtak. Ma nem fókuszált mindenki arra a feladatra, amit megbeszéltünk, és a taktikánk bizonyos részeit egyáltalán nem tudtuk megvalósítani. A védekezésben kevés dolgot tudtunk jól megoldani, de hozzá tartozik, hogy a PEAC egy fizikálisan és játéktudásban is kiemelkedő erősségű csapat, akik ráadásul remek dobóformát is mutattak ma. Támadásban pontatlanok voltunk, nagyon keveset tudtuk egymást helyzetbe hozni és a lerohanásaink sem működtek. (Forrás és fotó: kosarlabda.beac.hu)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA