Nem tudta borítani a papírformát a BEAC

Csak időszakosan tudott partiban lenni az ELTE-BEAC Újbuda a jóval esélyesebb Szekszárddal a női kosárlabda NB I hétvégi fordulójában. 

15-9-es hazai vezetést követően még fordítani tudott a BEAC Szekszárdon (15-16), de az első 10 perc végére megint el tudott húzni a jóval esélyesebb hazai csapat (30-21).

 

A második negyedre csupa magyarral jött ki a vendégegyüttes a beac.hu beszámolója szerint, és egy 7-0-s rohammal fel is zárkózott az újbudai csapat ellenfelére (33-27), de innentől kezdve a Szekszárd végérvényesen a maga javára fordította az összecsapást.

 

Folyamatosan húztak el a hazaiak, akik a triplákat is jól dobták, és a védekezésük is összeállt a második félidőre. Végül 99-70-re győzött a dobogós alakulat, Balogh Judit csapatának azonban nem Szekszárdon kellett bravúrt bemutatnia, a fontosabb ütközetek majd a playoutban várnak a BEAC-ra.

 

Atomerőmű KSC Szekszárd - ELTE-BEAC Újbuda 99-70 (31-20, 16-17, 32-15, 20-18)

 

BEAC: Szabó 5/3, Boros 10/3, Dusanics 9, Mérész 13, Smith 12

 

Cserék: Galántai 5/3, Koch 5/3, Juhász 2, Zsámár 3/3, Laufer 5/3, Orosz 1, Dénes

 

Balogh Judit (BEAC): - Azt szokták mondani, nem az a legény, esetünkben a lány, aki a pofonokat adja, hanem aki állja. Nem gondoltam volna, hogy ennyit kell kapni, de bízom benne, hogy a későbbiekben lesz sikerélményünk is. A potenciál megvan a csapatban, igaz, nem Szekszárd-szintű együttes ellen. (beac.hu)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA