Nagyszerűen kezdték a nyarat Újbuda Papp László sportolói ösztöndíjas tehetségei

Az újbudai Papp László sportolói ösztöndíjasok sikerei, eredményei 2024 júniusában és júliusában. 

Zerinváry-Simon Léna - jégtánc

  

"Magyarország jó tanulója, jó sportolója" 2023. elismerésben részesült, idén másodjára. Léna eddigi kitűnő bizonyítványai mellett újra a nemzeti korosztályos válogatott "HerakleszA"-keret tagja lett ebben az évben több kategóriában is.

  

3-szoros korosztályos országos bajnok jégtáncban, párjával Erikkel együtt. Világ-, európai és regionális szintű kupákon, versenyeken is rendszerint dobogóra állnak, a páros az európai mezőny meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát az elmúlt években.

  

A 2023/24-es szezon is sikeresen zárult le. A páros kisebb betegségek után, pár hét alatt magasabb kategóriába lépett és három új táncot tanult meg az szezon utolsó versenyére. Ezt Léna megfejelte még azzal, hogy egyéniben, "Solo Ice Dance"-ben is elindult, amihez még három új táncot tanult meg.

 

Pároban újoncként ezüstérmet szerzett. szólóban pedig újoncként aranyérmet. Ami az igazi bravúr, hogy egy szezon alatt az összes elérhető korosztályban is elérte a nemzeti válogatott szintet, sőt, párosban a korosztályukon felüli (U15-17) követelményeket is teljesítette, amire nem volt még példa és várhatóan nem is lesz. A Basic, Intermediate és Advanced novice korosztályokban elért eredményei következményeként a kiemelt nemzeti korosztályos válogatott, a "HerakleszA"-keret tagja lehet jövőre is.

 

Emellett beválasztották a legrangosabb Oberstdorfi jégtánc ISU szeminárra, egy egyhetes edzőtáborba és a napokban a Prága melletti Pribramban vett részt egy ugyancsak egyhetes edzőtáborban.

 

Jelenleg az új "Advanced" páros szezon három táncát tanulja, és - újra nagyot álmodva - a "Junior Solo Dance"-ben is indul egy + 2-es nehézségű tánccal.

 

 

Zemen Dániel - kajak

 

Dániel június 9-én, a sukorói Wichmann Tamás Regionális Akadémia Kupán első lett K1 1000 méter és K1 500 méter távokon. Július 2-án, a Győrben megrendezett maraton válogató első napján rövid körön (3,4 kilométeren, ahol kétszer kell kiszállni és a hajóval együtt futni) ezüstérmes lett.

  

A sikeres nap után július 3-án is szépen teljesített, a 22 kilométeres távon, öt futással kombinálva első lett. Ezzel mindkét számban kivívta a vb- és az Eb-szereplést is. 

  

Szívből gratulálunk mindkettejüknek!

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA