Nagy siker: Kétszer is bajnok lett a Kelen SC

Csaknem 2000 néző előtt a Kelen SC 3-0-ra megverte a REAC-ot a Budapest-bajnokság I. osztályának utolsó fordulójában, ezzel az újbudai gárda elhódította a bajnoki címet és az NB III-ban indulhat, ha sikerrel veszi az osztályozót. A Kelen SC női csapata a MOL Vidi ellen harcolta ki az élvonalba jutást. 

Közel 2000 szurkoló az aranyrangadón

 

A Budapest-bajnokság I. osztályának zárófordulójában az utolsó kör előtt azonos pontszámmal az élen álló páros, a Kelen SC és a REAC egymás elleni meccse döntött a bajnoki aranyérem sorsáról. 

A találkozót mindkét fél részéről óriási várakozás előzte meg, a Kelen SC három különbuszt is indított Rákospalotára, ahol a hazai drukkerekkel kiegészülve mintegy 1850 szurkoló tekintette meg a mérkőzést.

 

A találkozó végén - akárcsak a Budapest-kupa döntőjét követően, amelyet ugyancsak a Kelen nyert meg 11-esekkel - pedig a vendégek örülhettek, hiszen 3-0-s sikerükkel elhódították a bajnoki címet is a Budai II. László Stadionban. A Kelen SC a klubelnök fia, Van Den Aker Alex fejesgóljával szerezték meg a vezetést az első félidőben, majd a szünet után az utánpótlás-válogatott Tímári Norman és a 18 éves Kiss Gábor is betalált Tóth Dániel kapujába. 

 

A kelenföldiek így megnyerték a bajnokságot, az NB III-ba jutáshoz viszont még sikerrel kell venniük az előttük álló osztályozót is.

 

REAC - Kelen SC 0-3 (van der Aker 18., Tímári 62., Kiss G. 85.)


A lányok az NB I-be jutottak

 

Egy nappal a férfiak sikere után a Kelen SC női csapata az NB I-be jutást ünnepelhette. 

Az NB II Keleti csoportját hibátlan teljesítménnyel, 16 győzelemmel és 94-15-ös gólkülönbséggel megnyerő, Könczey Zsolt által vezetett gárda a Nyugati csoport bajnokával, a MOL Vidivel játszott az élvonalbeli tagságért, és az 1-1-s hazai mérkőzés után, Székesfehérváron harcolta ki a feljutást.

 

2-2-re végeztek a felek, így idegenbeli góllal a Kelen SC lett a másodosztály abszolút bajnoka és feljutója.  A vendégek 0-2 után, Tagyi Vivien duplájával érték el a nagy sikert.

 

MOL Vidi FC - Kelen SC 2-2 (Pasker 4., Romanoczki 6., ill. Tagyi 26., 58.)

Az NB I-be jutott a Kelen SC (3-3, idegenben lőtt gólokkal)


A stadion is megújulhat

 A Magyar Labdarúgó Szövetség pályázati forrásából, tíz százalék önrész biztosításával újulhat meg az idén Budapest Kupát és női csapatával bajnokságot nyert Kelen SC pályája - erről Újbuda képviselőtestülete néhány héttel ezelőtt döntött.

 

Az önkormányzat tulajdonában lévő műfüves labdarúgópálya erősen elhasználódott, rekonstrukciója helyett költséghatékony megoldás lehet egy új, korszerű létesítmény építése. A döntés értelmében, nyertes pályázat esetén az önkormányzat a pálya üzemeltetésével az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.-t bízza meg.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA