Nagy csatára késztette a BEAC az NB I ezüstérmesét

Alaposan megszenvedett a győzelemért az női kosárlabda NB I egyik élcsapata és tavalyi ezüstérmese, az Atomerőmű KSC Szekszárd az ELTE-BEAC Újbuda otthonában.

Djokics Zseljko együttese csak a záró felvonásban tudta megtörni az addig nagyon keményen és lelkesen harcoló újbudai együttest, amely a 32. percben még 57–57-re állt esélyesebb ellenfelével szemben.

  

Aztán megrázta magát a Szekszárd a Gabonyi László Sportcsarnokban, a vendégek szigorítottak védekezésükön és egy 31-10-es rohammal eldöntötték a találkozót. A különösen a palánk alatt nagy fölényben kerülő vendégcsapat végül 18 ponttal győzött a Hauszmann Alajos utcában.

 

A BEAC - amely pár hete, a szekszárdi rendezésű Sió Kupán is megszorongatta a KSC-t - emelt fővel jöhetett le azonban a pályáról.

  

Balogh Judit (BEAC): - Az elmúlt években ezeket a meccseket nem igazán tudtuk használni, most végre tudtunk élni azzal, hogy a bajnokság topcsapata ellen játszhattunk. Eddig olyan kettes tanulók voltunk, most ötösre vizsgáztunk. Harcosok voltak a lányok, egytől egyig, nem volt az a puding, az a löttyettség. Indulatokat váltott ki minden oldalon, de legalább voltak indulatok! Egy 80 pontos meccsért nem jönnek ki a nézők, ezért igen. Gratulálok a Szekszárdnak, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban és az Euroligában is, hiszen ez egy nagyon nagy lépés, amivel remélem, élni fognak. (beac.hu)

  

Női kosárlabda NB I, 3. forduló:

  

ELTE-BEAC Újbuda – Atomerőmű KSC Szekszárd 64-82 (16-22, 15-10, 23-19, 10-31)

  

BEAC: Ivanova 4/3, Czank 12/6, Boros J. 14/6, Mérész 8

  

Cserék: Koch 12/6, Orosz 2, Katona 4, Boros B. 8/3, Dénes, Zsámár

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA