MAFC: Váltás a kispadon, 31 éves vezetőedzője lesz a csapatnak

Lakits András játékos-pályafutása lezárultával a MAFC NB I B-s felnőtt kosárlabda-csapatának vezetőedzője lesz a 2022/2023-as idényben.

Lakits András a hatodik helyen végzett a MAFC junior csapatával a múlt heti, debreceni országos döntőben, és ezzel a szerepléssel egy korszak lezárult a fiatal tréner életében is. Lakitsra a következő idényben más feladatok várnak a MAFC keretein belül, így távozik az akadémiától.

 

A felnőtt csapat vezetősége a 2021/2022-es szezont követően ugyanis a változtatás mellett döntött az NB I B-ben az 5. helyen végzett felnőttcsapat élén: Garai Péter helyét a jövőben Lakits ül le a kispadra.

 

A 31 éves szakember tíz, MAFC-játékosként eltöltött évad után szögre akasztja a cipőjét, és ezentúl az U20-as csapat irányítása mellett az másodosztályú gárda vezetőedzőként áll majd a pálya mellett.

 

- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a felnőtt csapatunk vezetőedzője, ugyanakkor legalább ekkora felelősség is.

 

Boldog vagyok, hogy Garai Péter rám gondolt, és jó választásnak tart erre a feladatra. Nem volt egyszerű döntés kimondani, hogy felhagyok az aktív játékkal, mert nagyon szeretek kosárlabdázni, de úgy éreztem, hogy szeretném most megtenni a következő lépést edzőként.

 

Ebben a klubban kezdtem el sok éve játszani és edzősködni is, rengeteget kaptam a MAFC-tól. Köszönöm az Akadémia vezetőségének, hogy bizalmat szavaztak nekem, támogattak a fejlődésemben és el tudtam indulni ezen a pályán. A MAFC nekem már szinte a családom, szeretném ezt a bizalmat azzal megszolgálni, hogy elérjük majd a céljainkat és egy igazi szerethető MAFC-os csapatot építünk - nyilatkozta a mafcbasket.hu-nak.

 

Az 1991-es születésű szakember a MAFC-ban kezdett el kosárlabdázni, egy hatéves kitérőt leszámítva teljes pályafutását piros-feketében töltötte. A felnőttcsapat tagjaként számos nagy csata, emlékezetes győzelem tevékeny részese volt. 2014-ben Hepp Kupát és bajnoki ezüstérmet nyert, majd négy éven át az NBI/A-ban szerepelt a csapattal. A kiesés után is maradt Újbudán, két piros csoportos bronzérmet szerzett. Utolsó mérkőzése a BKG elleni helyosztó visszavágója volt, amelyet stílszerűen az ő meccsnyerő triplája zárt le.

  

Lakits edzői pályafutása is a MAFC Akadémiáján indult, 2013 óta látta el a segédedzői feladatokat a különböző utánpótlás-korosztályok mellett. Négy éve lépett elő vezetőedzővé, az elmúlt idényben ő irányította a juniorokat és az U20-as csapatot is. A 2004-2005-ös generáció a csonka, 2019/2020-as szezon lefújásakor a 3. helyen állt a kadett bajnokságban, egy biztos országos döntős szerepléstől fosztotta meg őket a világjárvány, így idén mindenképpen szerettek volna a nyolcas döntőbe kerülni.

  

A főleg juniorokból álló U20-as gárda vezetésével hazai pályán veretlenül jutott el a döntőbe. Körmenden közel álltak a fiúk a nagy bravúrnak számító négy közé jutáshoz, végül a 8. helyen zárták a szezont. Remek szakmai munkájának bizonyítékaként idén februárban bekerült a nyári B-divíziós Eb-re készülő magyar U20-as válogatott szakmai stábjába is.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA