MAFC: Az eddigi vezetőedző az akadémián folytatja

A férfi kosárlabda bajnokság másodosztályában szereplő MAFC eddigi vezetőedzője, Hencsey Tamás a következő idényben az újbudai csapat akadémiáján, a fiatalokkal fog együtt dolgozni.

23 forduló után, 18 győzelem és 5 vereség mellett az élen állt a MAFC együttese az NB I/B Piros-csoportjában, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság.

 

Az újbudai gárda vezetőedzője, Hencsey Tamás a következő idényben viszont már nem a felnőttcsapat mellett fog dolgozni. Ennek hátterében az áll a BB1.hu cikke szerint, hogy több klub is nehéz helyzetbe került a COVID-19 miatt, köztük a MAFC is

 

A gárda tulajdonosa és vezetője, Garai Péter azt jelezte felém, hogy a csapatnak és a klubnak a támogatottsága a koronavírus miatt eléggé visszaesett, ezért nem fog tudni ebben az évben biztosan olyan csapatot összehozni, amely a feljutásért tudna harcolni. Ezalatt azt értette, hogy nem tudna sem külföldit hozni, sem pedig fiatalokkal megerősíteni a keretet. Így végül nekem sem hosszabbították meg a szerződésemet.

 

Ennek fényében nem a felnőtt csapatnál folytatom a munkát, hanem a MAFC Akadémiánál.

 

Ezen kívül nyitottam egy spinning termet és az a tervem, hogy a spinninget, mint kiegészítő mozgásformát szeretném meghonosítani a kosárlabdában. Mivel ez az egyik legjobb kardió edzésforma, szeretném majd felvenni a csapatokkal a kapcsolatot és beépíteni az éves edzésprogramjukba - nyilatkozta Hencsey a szakportálnak. 

 

A szakember elmondta, hogy bár teljesen más fiatalokat képezni, mint egy felnőtt csapatot irányítani, ez nem okoz neki problémát, ugyanis korábban dolgozott már utánpótlás edzőként.

 

Amikor befejeztem az aktív játékot, akkor már foglalkoztam fiatalokkal, tehát ez nem jelent nekem újdonságot, de az tény és való, hogy utánpótláskorú játékosokkal foglalkozni egy teljesen más típusú munka, mint a felnőtt kosárlabda - tette hozzá.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA