MAC: Új név, új edző és új bajnokság az újbudai hokicsapatnál

A koronavírus-járvány hatására visszalép a szlovák jégkorongliga következő idényétől, és az Erste Ligában szerepel a MAC.

"Az ismert okok miatt – a járvány és annak gazdasági, társadalmi hatásai – az anyagi háttér bizonytalanná vált, valamint ellentmondásos hírek érkeztek a szlovák bajnokságról is, így azt a döntést hozták a MAC Újbuda tulajdonosai, hogy a csapat visszalép a Tipsport Extraliga jövő évi küzdelmeitől" – jelentette be hétfőn közösségi oldalán az újbudai együttes.

 

A közlemény kiemelte, az új, fele-fele arányban a MAC Jégkorong Akadémia és KMH Sportegyesület érdekeltségében lévő csapat – amely a Hokiklub Budapest Erste Ligá-s licencét viszi tovább –, általános igazgatója és egyben vezetőedzője Kangyal Balázs, a másodedzője pedig Marton Tibor lesz.

 

Az együttes MAC HKB Újbuda néven indul az Erste Ligában, ahová be is adta hivatalos nevezését. A beszámoló alapján a csapat gerincét MAC-nevelésű, Erste és extraligás tapasztalattal rendelkező fiatal játékosok alkotják majd, egyúttal érkezni fog egy teljes sornyi húzóember is.

 

A klub szakmai koncepciójának kiemelten hangsúlyos eleme a saját nevelésű utánpótláskorú játékosok beépítése a csapatba, így a két bázisegyesület legjobb junior játékosai számára folyamatosan adott lesz a lehetőség a csapatba kerüléshez, természetesen ezekért a helyekért küzdeni és bizonyítani kell majd. A csapat otthona a várakozások szerint továbbra is a Tüskecsarnok lesz.

 

"Mindez nem jelent visszalépést. Az Erste Liga is nagyon erős bajnokság, ezt pontosan tudjuk, hatalmas csatákat vívtunk itt három éven át, 2018-ban fantasztikus küzdelemben nyerni is tudtunk a végén. Most is bele fogunk adni mindent, de arról sem mondunk le, hogy megerősödve később egy még nagyobb kihívást jelentő ligában próbálja ki magát a csapat” – zárul a közlemény.

 

Az elmúlt két idényben a szlovák élvonalban szerepelt a MAC Újbuda: Majoross Gergely vezetésével a 2018–2019-es idényben a negyeddöntőben maradt alul a Zólyom elleni párharcban, míg a legutóbbi, a világjárvány miatt korábban véget érő szezonban tizedikként zárt a 13-as mezőnyben. Az eddigi vezetőedző a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott: elsősorban gazdasági okok állnak a döntés mögött.

 

"Egyszerűen csak úgy érezzük, ma nagyon nagy a bizonytalanság, és nem merünk felelősen belevágni egy olyan szezonba, mint amilyenek mögöttünk vannak" – fogalmazott Majoross. Elárulta: az "előremeneküléssel" túl nagy rizikót vállalnának, a létüket kockáztatnák. "Ezért született az a döntés, hogy ez a projekt egy évig pihenjen” – mondta.

 

Kiemelte: jó lehetőség lesz a magyar fiatalok számára, hogy felkerülhetnek a nagycsapatba. "Az igazi az lett volna, ha efölött megmarad a Tipsport Liga-csapat is, és végre nálunk is megvalósul az utánpótlás-akadémia, Erste Liga, Tipsport Liga, ami Fehérváron megvalósul az osztrák bajnoksággal, ez nagyon ideális mix lett volna" – fejtette ki.

 

A játékosokat, alkalmazottakat átmentik az eredetileg farmcsapatnak szánt Erste Liga-együttesbe, a 2021/22-es szezonra pedig remélhetőleg "választ kapnak nagyon sok kérdésre", és addigra összeáll egy olyan projekt, ami a lehető legmagasabb szinten tud majd versenyezni. Saját jövője kapcsán annyit mondott: a klubon belül kitöltheti szerződését. Hogy ezt milyen szerepben teheti még, még egyeztetés alatt áll. "Van olyan szerepkör, ami régóta nagyon érdekel, és szívesen belevágnék" – árulta el.

 

Megemlítette, nézelődik külföldön és az itthonról érkező lehetőségeket sem hessegeti el, május végéig pedig közösen hoznak döntést a sorsát illetően. (MTI)

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA