Közel öt hét után a pályán a BEAC az NB I-ben

A fiatalok is nagyobb szerepet kaptak az ELTE-BEAC Újbuda diósgyőri bajnokiján, amelyet egyértelmű különbséggel nyert meg a házigazda a női kosárlabda NB I-ben.

Remekül tartotta magát az első negyed végéig a BEAC a jóval esélyesebb DVTK otthonában, hiszen csak 24-23-ra vezettek a borsodiak.

 

Balogh Judit csapata 32-32-ig fej-fej mellett haladt a hazai csapattal, innentől kezdve azonban a papírforma érvényesült. 

 

Egy 12-0-ás rohammal elléptek a hazaiak, majd 15 pontra növelték előnyüket (50-35) a félidő végére. Miután elérte a 20 pontot a differencia (59-39), már más fókuszba került a BEAC-nál a találkozó, sorra érkeztek a pályára a fiatalok, a második félidőt szinte teljes egészében a magyar lányok játszották végig az újbudai csapatnál. Egyértelműen más súlycsoportot képviselt a két gárda, a végén pedig 40 pont fölé kúszott a különbség.

 

A közeljövőben kétszer is pályára lép az NB I-ben a BEAC, mindkétszer közvetlen riválisok ellen (február 17.: PEAC-Pécs, illetve február 20.: ZTE NKK), a Gabányi László Sportcsarnokban.

 

Balogh Judit (BEAC):A két csapatnak különböznek a céljai, a játékosállománya és a lehetőségei, s ez meg is mutatkozott a pályán. Az öthetes szünet nekünk rosszul jött, olyan helyzetbe kerültünk, mint a nyári felkészüléskor, amikor azt vártuk, hogy játszhassunk. Annak azért örülök, hogy a fiataljainknak sok lehetőséget adhattam. Remélem, hasznukra válik. (beac.hu)

 

Aluinvent DVTK - ELTE-BEAC Újbuda 108-65 (24-23, 26-12, 34-16, 24-14)

 

BEAC: Czank 19/9, Koch, Mérész 16, Juhász A. 2, Smith 6/3

 

Cserék: Dusanics 3, Zsámár, Laufer 6, Szabó II D. 4, Dénes D. 1, Galántai 5/3, Orosz 3/3

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA