Kelen SC: Irány az NB III!

A labdarúgó NB III-ba jutásért zajló osztályozón a Kelen SC az idegenbeli 1-1 után, hazai pályán 2-1-re legyőzte a Békéscsaba második csapatát, így a következő idényben a harmadosztályban indulhat.

A nagyszámú szurkolósereg előtt megrendezett összecsapás 33. percében, Tóth Dániel góljával a vendégek szereztek vezetést és előnyük a hajráig ki is tartott.

 

A 80. percben azonban a csereként beállt Koós Bálint találatával egyenlített a BLSZ első osztályát megnyerő Kelen SC, sőt, a 93. percben az utánpótlás-válogatott Timári Norman - aki a REAC elleni bajnoki döntőn és Békéscsabán is betalált - a győztes gólt is megszerezte a 93. percben.

 

Timári túlzott gólöröm miatt a második sárgáját is megkapta, de ez már senkit nem érdekelt, a kelenvölgyi egyesület, Harmati Tamás vezetőedző irányítása mellett feljutott az NB III-ba.

 

Kelen SC – Békéscsaba 1912 Előre II 2-1 (Koós 80., Tímári 94., ill. Tóth D. 33.)

 

Az NB III-ba jutott a Kelen SC (3-2)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA