KEK 2020: Történelmi focimeccs a BEAC és a MAFC között

BEAC-MAFC egyetemi örökrangadóval kezdődött meg a 2020-as, XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK), amelyen a labdarúgás új sportágként debütált az ELTE-BEAC Mérnök utcai Pluhár István műfüves pályáján.

A KEK 2010-es indulását követően egyre több sportággal bővült a Kárpát-medencei egyetemisták sporttalálkozójának programja. A futsalt követően röplabda, majd cheerleading következett, utóbbi pár év alatt országos egyetemi bajnoksággá nőtte ki magát. Három évvel ezelőtt csatlakozott a kosárlabda, 2019-ben pedig az asztalitenisz.

 

A XI. KEK-en bemutatkozott a nagypályás labdarúgás is, mint új sportág, a helyszín az MLSZ Budapesti Pályaépítési programjának és az ELTE támogatásának köszönhetően megépült Mérnök utcai műfüves pálya volt. Az első mérkőzés pedig nem is lehetett volna szimbolikusabb, mint a hatalmas hagyományokkal bíró, közel 120 éves múltra visszatekintő BEAC-MAFC örökrangadó.

 

A mérkőzés végül 5-0-s BEAC-sikerrel zárult, de ezúttal nem az eredmény számított elsősorban, hanem az, hogy a labdarúgás is bemutatkozhatott a KEK-en, így 2021-ben már remélhetőleg több nagy egyetem csapatának csatlakozásával folytathatja útját a sportág a rangos egyetemi kupán. (Forrás és fotók: ELTE Online)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA