Jégkorong: Az 5. helyről várja a MAC az Erste Liga rájátszását

A férfi jégkorong Erste Liga alapszakaszának utolsó előtti játéknapján, az Újpest elleni bajnoki végén eldőlt, hogy a MAC HKB Újbuda végez a tabella ötödik helyén. 

Miután az Újpest csak a hosszabbításban győzte a MAC-ot, véglegessé vált, hogy az újbudaiak végeznek az alapszakasz ötödik helyén.

 

Pedig a vereség ellenére a MAC HKB Újbuda jobbára uralta a mérkőzést, jóval több kapuralövési kísérlete (55-35) is volt ellenfelénél, de a lila-fehérek jobban használták ki lehetőségeiket, ráadásul a vendégek válogatott kapusa, Rajna Miklós remek napot fogott ki, végül 96 százalék feletti védési hatékonysággal zárt.

 

Az Újpest 2-0-s vezetése után még fel tudott állni a MAC a szerdán 33. születésnapját ünneplő Sofron, illetve Kovács Bronson góljával, de a ráadásban Chris Bodó találata eldöntötte a mérkőzés sorsát. Bár a MAC kikapott 3-2-re, egy ponttal így is megelőzte fővárosi riválisát, és az 5. helyről várja az utolsó fordulót, majd a playoffot. 

 

MAC HKB Újbuda – Újpesti TE 2-3 (0-2, 2-1, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA