Itt az eddigi legerősebb OSC: "Össze kell még kovácsolni a csapatot"

Vad Lajos vezetődző, Hárai Balázs csapatkapitány és dr. Hoffmann Tamás polgármester az idény céljairól és a feladatokról.

Mint arról már beszámoltunk, szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott az A-Híd OSC-Újbuda férfi vízilabda-csapata, amelyen péntektől már a megerősített kerettel és az új vezetőedzővel, Vad Lajossal felállva Eurokupa-selejtezőt vív majd a horvátországi Rijekában.

 

A heti sajtóeseményt követően az új szakvezető, az új csapatkapitány és az OSC-t is támogató újbudai önkormányzatot vezető dr. Hoffman Tamás is nyilatkozott az Újbuda Televíziónak a megújult és bombaerős gárda esélyeiről, illetve a a legfontosabb feladatokról.

 

 3 ember

 

"Azt várjuk, hogy a csapat a legmesszebb jusson minden sorozatban"

 

Vad Lajos, az OSC vezetőedzője: - Sok újonnan érkezett játékos van, össze kell kovácsolni őket, ezen dolgozunk már nyolcadik hete. Ezt persze csak úgy lehet, ha a játékosok is akarják, ha egy hullámhosszon mozgunk, és úgy érzem, ez sikeres is volt eddig.

 

Biztos, hogy döcögős lesz az eleje, de ha csapatként fogunk funkcionálni, az majd látványos lesz és az esetleges nehézségeken is túl tudunk majd lendülni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a hétköznapokban lehet igazi csapattá tenni egy csapatot.

 

És nagyon fontos, hogy egy játékos ne csak beessen egy edzésre, hanem jóval előtte ott legyen és ne a telefonját nyomkodja, hanem beszélgessen a csapattársaival - ez benne is van egyébként a büntetés-tételekben, hogy eszükbe se jusson...

 

Hárai Balázs, az OSC új csapatkapitánya: - Vad Lajos edző jelölt ki csapatkapitánynak, az ő döntése volt. Nagyon nagy megtiszteltetés, nagyon örülök neki és nagy felelősséggel is jár. Úgy gondolom, hogy a csapat összekovácsolása az elsőszámú feladatom, hogy jó hangulat legyen és ez párosuljon eredménnyel is. A hétvégén kezdődik majd el az Eurokupa-selejtező, ott majd össze lehet már rázni a társaságot. A parton, akár csapatprogramokon lehet ezt megvalósítani, a vízben ez az edző feladata, ezt a kettőt kell jól ötvözni.

 

Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere: - A utóbbi idők legerősebb kerete állt össze a csapatnál, új vezetőedzőnk is van, reménykedem abban, hogy egy mindenki tekintetben stabil, megbízható és nagyon eredményes csapatunk lesz. Azt várjuk, hogy a csapat a legmesszebb jusson minden sorozatban, akár az Euro Kupában, akár a magyar bajnokságban, és tényleg esély is van az első helyekre. Újbuda egyrészt a pálya biztosításával, a Nyéki Imre Uszodával, illetve anyagilag is támogatja az OSC-t. Itt azért ketté kell választanunk a felnőttcsapatot és az utánpótlást, bár nekünk mind a kettő nagyon fontos. Nagyon fontos az is, hogy 200 gyerek, fiú és lány játszik az utánpótlásban, a különböző csapatok értékes eredményeket is hoznak mindenféle korosztályban. A nagycsapat pedig a példát adja az utánpótlásnak, hogy milyen eredményeket lehet elérni.

 

Ezért is nagyon jó, hogy saját nevelésű játékosa is van már az OSC-nek, ami egy ilyen viszonylag rövid idő alatt - amióta az OSC Újbudán működik - egy igen komoly eredmény.

Rajt Rijekában

 

Az OSC csütörtökön el is utazott Rijekába, ahol péntektől Eurokupa-selejtezőket vív majd a szerb Partizan Belgrád, a német Duisburg és a házigazda Primorje Rijeka ellen. Valamennyi csoportból az első két helyezett jut majd tovább a második körbe.

 

A rijekai selejtezőtorna menetrendje:

 

Szeptember 28. péntek

 

19:15: Primorje Rijeka - Duisburg

20:45: A-Híd OSC-Újbuda - Partizan Belgrád

 

Szeptember 29., szombat

 

19:15: Primorje Rijeka - Partizan Belgrád

20:45: Duisburg - A-Híd OSC-Újbuda

 

Szeptember 30., vasárnap

 

10:30: Partizan Belgrád - Duisburg

12:00: Primorje Rijeka - A-Híd OSC-Újbuda

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA