Hungarian Open: Rögtön kiesett a torna legnagyobb sztárja

Nagy meglepetésre búcsúzott az 586 140 euró (184.6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztorna első kiemeltje, a világranglista 11. helyén álló horvát Marin Cilic.

A horvát Marin Cilic a viadal nyolcaddöntőjében, egy több mint három órás mérkőzésen, játszmaelőnyről kapott ki a 73. helyen rangsorolt uruguayi Pablo Cuevastól.

 

A korábbi US Open-bajnok Cilic az első szettet háromnegyed óra alatt nyerte meg, s a másodikban lezárhatta volna a mérkőzést, ám a rövidítésben kínálkozó meccslabdáját elrontotta, Cuevas pedig behúzta a játszmát. A harmadik szett négy brékkel kezdődött, majd Cuevas a hajrában további két meccslabdát is hárított – igaz, Cilic is hárított később kettőt. A horvát viszont a rövidítést már nem bírta, az uruguayi 5–1-re elhúzott, s onnan már nem jelentett számára gondot, hogy pontot tegyen a találkozó végére.

 

A verseny ötödik kiemeltje, a szerbiai Györe László két sima szettben legyőzte az előző körben Valkusz Mátét búcsúztató 17 éves olasz Jannik Sinnert, s készülhet a legjobb nyolc között a 4. kiemelt Nikoloz Baszilasvili elleni találkozóra.

 

Fordulatos mérkőzésen jutott a negyeddöntőbe a világranglistán 15., a tornán második kiemelt horvát Borna Coric – aki a múlt héten is a nyolc között volt Monte-Carlóban –, csak kétórás nagy küzdelemben tudta legyűrni a holland Robin Haasét (64.).

 

A centerpálya nyitómeccsén a selejtezőből érkezett szerb Filip Krajinovic felülmúlta a nyolcadik helyen rangsorolt moldovai Radu Albotot, és készülhet karrierje első salakpályás ATP-negyeddöntőjére az újbudai Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban. Búcsúzott ugyanakkor a két éve döntős Aljaz Bedene, a szlovén játékost az olasz Marco Berrettini verte meg két szettben.

 

Hungarian Open, nyolcaddöntők:

 

Cuevas (uruguayi) – Cilic (horvát, 1.) 5:7, 7:6 (7–6), 7:6 (7–3)

 

Berrettini (olasz) – Bedene (szlovén) 7:6, 6:2

 

Baszilasvili (grúz, 4.) – Gojowczyk (német) 6:3, 0:6, 6:3

 

Györe (szerbiai, 5.) – Sinner (olasz) 6:3, 6:1

 

Coric (horvát, 2.) – Haase (holland) 6:3, 4:6, 6:4

 

Krajinovic (szerb) – Albot (moldovai, 8.) 7:5, 6:4

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA