"Hatlövetűvel az uzik ellen" - élcsapat ellen tartotta magát a BEAC

A kevésbé tartalékos és komoly magassági fölényben játszó Győr elvitte a bajnoki pontokat az ELTE BEAC-Újbuda otthonából a női kosárlabda NB I-ben. 

Miközben a győrieknél mindenki felgyógyult a betegségből, a BEAC-nál továbbra is bőven akadtak hiányzók. Ezt és a palánk alatti magassági fölényét remekül használta ki a Győr, amely már az első félidőben tetemes előnyre tett szert a Gabányi László Sportcsarnokban.

 

Pedig nagyjából a 13. percig abszolút partiban volt Balogh Judit csapata az esélyesebb vendégekkel, ám onnantól a támadásban és védekezésben elkövetett hibák végzetesnek bizonyultak.

 

A zárónegyedet már mintegy 30 pontos hátrányból kezdte a BEAC, amely azonban nagyot küzdve megnyerte az utolsó játékrészt, és jelentősen tudott kozmetikázni a különbségen.

 

Balogh Judit (BEAC): - Kicsit olyan volt ez a meccs, mint ha a hatlövetűvel mentünk volna az uzik ellen – amíg tartott a töltény, addig jó volt, aztán elfogyott. A végére ugyan újratöltöttük, de ahogy a felvezetőben is elmondtuk, nem mi voltunk ennek a mérkőzésnek az esélyesei. Külön probléma volt, hogy szerdán kikapott a Győr, mert ilyenkor a következő áldozat fog rosszul járni, és ez már nem először történik meg velünk. Minden meccsben vannak jó és rossz pillanatok, jó lenne, ha egyszer több lenne a jó pillanatunk, mint az ellenfélnek, és akkor nyerni is tudnánk. Ez az idei bajnokság olyan, mint az orosz rulett, soha nem tudjuk, mit hoz a holnap – de ez adja az izgalmát is.

 

ELTE BEAC-Újbuda – Uni Győr MÉLY-ÚT 65-82 (18-21, 14-24, 10-25, 23-12)

 

BEAC: Czank 15/6, Small 19/6, Boros 5/3, Mérész 4, Smith 15

 

Cserék: Koch 7/3, Zsámár, Juhász

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA