Harmadik meccsét is megnyerte a MAFC

Továbbra is 100 százalékos a MAFC a férfi kosárlabda NB I B Piros csoportjában.

A két szeptemberi siker után október első mérkőzésén is folytatta hibátlan menetelését a MAFC férfi kosárlabda-csapata. 

 

30-30-ig tartotta magát a Hajdú-Bihar megyei BKG-Príma SE a Gabányi László Sportcsarnokban, de végül érvényesült a nagyobb játéktudás, a második negyedet 12, a harmadikat pedig 11 ponttal nyerte meg Hencsey Tamás csapata, hogy aztán egy szorosabb, 22-20-as zárás is beleférjen az újbudaiaknak a fölényes siker (98-69) során.

 

A MAFC igazi csapatként tartotta kézben a mérkőzést, mi sem árulkodik erről jobban, mint hogy hat hazai játékos is 10 pont fölött zárt (a mezőny legeredményesebbje, Garamvölgyi 13 lepattanót is szerzett 19 pontja mellé). 3/3-as mérlegükkel az újbudai kosarasok a 3. helyen állnak az NB I B Piros csoportjában.

 

Hencsey Tamás (MAFC): - Először is gratulálni szeretnék a csapatomnak, mert amit kértem tőlük, azt többé-kevésbé sikerült megvalósítani. Megint elég agresszívan védekeztünk és szinte a mérkőzés elejétől a végéig ezt tudtuk tartani. Azt gondolom, a nagy különbség a lepattanózás volt, ahol 20 a különbség a két csapat között. Viszont óriási probléma volt a rengeteg eladott labdánk, és az nagyon sokszor könnyelműségből adódott, tehát ez az, amire nagyon oda kell figyelnünk. Az ellenfél egy nagyon kellemetlen ellenfél, több mérkőzésüket is láttam, nagyon jól és szervezetten játszanak. Nyilván ezt próbáltuk megakadályozni és szerencsére sikerült is. Kívánok nekik sok sikert a bajnokságban! (Forrás: hunbasket.hu)

 

NB I B, Piros csoport, 3. forduló:

 

MAFC - BKG-Príma SE 98-69 (22-18, 29-17, 25-14, 22-20)

 

MAFC: Garamvölgyi 19, Bordács 16, Katona 15/6, Misek 14, Washington 12/6, Csapai 12, Nagy 1, Lakits 6, Lakosa 3/3, Polgárdy -, Vígh -, Németh -.

 

BKG: Nagy Bo. 16/6, Nagy Be. 6/6, Halász 6, Kovács 17/6, Reizer 3, Tanács 2, Kaluha 9/6, Czakó -, Fekete 4, Szeleczki -, Thornton 6/3.

 

A teljes mérkőzés felvétele itt látható videón:

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA