Férfi kosárlabda: Hétperces rohammal döntött a MAFC Salgótarjánban

Küzdelmes és hullámzó összecsapáson szerezte meg 11. győzelmét a MAFC Salgótarjánban, a férfi kosárlabda NB I B Piros csoportjában.

Bár 10-2-vel kezdtek a hazaiak, összességében teljesen kiegyenlített lett a nyitónegyed (22-22), a második 10 percben viszont a MAFC kilencpontos előnyt szerzett a nagyszünetre.

 

A térfélcsere után szigorított védekezésén a 30 ponttal záró Dragasevic vezette Salgótarján, amely fel is tudott zárkózni, és mindössze egy triplányi hátrányból várhatta a záró etapot. A negyedik negyedet egy 22-5-ös és hétperces rohammal indító MAFC azonban eldöntötte az összecsapást, bár a végén 10 ponton belülre tudtak kerülni a hazaiak. A találkozón Tóth Péter és Bordács is dupla duplával zárt.

 

Az újbudaiak küzdelmes meccsen szerezték meg 11. sikerüket az idényben, mérlegük pedig azonos a harmadik helyen álló Vasassal.

 

Lakits András (MAFC): - Gratulálok a csapatnak, értékes győzelmet arattunk! Nehéz időszakon vagyunk túl, alapemberünk esett ki, mások sérülten vállalták a játékot, nagy fegyvertény, hogy ennek ellenére sikerült nyernünk egy olyan pályán, ahol sok csapat megszenvedett korábban. Úgy érzem, végig kontrolláltuk a meccset, jól támadtunk, a második félidőre a védekezésünk is összeállt, s ki tudtunk építeni egy nagyobb előnyt, amivel jól gazdálkodtunk a hajrában, így, nagy örömömre, a fiatalok is lehetőséghez juthattak. Dolgozunk tovább, várjuk vissza a sérültjeinket és próbálunk minél jobb teljesítményt összerakni a következő időszakra, a Salgótarjánnak pedig sok sikert kívánok a folytatásra! (mafcbasket.hu)

 

Férfi kosárlabda NB I B, Piros csoport, 15. forduló:

 

Salgótarjáni KSE - MAFC 84-93 (22-22, 19-28, 23-17, 20-26)

 

A MAFC legjobb dobói: Tóth P. 25/9 (+10 assziszt), Bordács 19 (+12 lepattanó), Buzás 16/9, Komma 11, Csapai 10/6

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA