Extraliga: A MAC már tét nélkül verte a sereghajtót - két hétre leáll a bajnokság

Győzelme ellenére eldőlt, hogy a MAC Újbuda számára három mérkőzés maradt hátra a szlovák Tipsport Liga idényéből. De a következő két hétben biztosan nem játsszák le azokat.

A szlovák Extraliga középszakaszának alsóházi rájátszásában sima, 4-2-s győzelemmel abszolválta a MAC Újbuda a sereghajtó Gyetva elleni találkozóját a Tüskecsarnokban. 

 

Az első hazai gólt a remek formában lévő Brance Orbán lőtte emberelőnyből, de a Gyetva még az első harmadban egyenlített Lalik révén, ugyancsak emberfórból.

 

A második harmadból alig telt el egy perc, amikor már vezettek is a vendégek, de a MAC komoly nyomás alá helyezte ellenfelét, és egy gyönyörű akció végén, Nagy Krisztián és Majoross Barnabás összjátékából össze is jött az egyenlítő gól.

 

A hajrában aztán a maga javára fordította az összecsapást a MAC: az 56. percben Klempa talált be Sofron asszisztjából, majd fél perc múlva Nagy Krisztián góljával végleg eldőlt a meccs. 

 

A győzelem ellenére matematikailag is eldőlt, hogy Majoross Gergely csapata számára a középszakasz jelenti majd a végállomást a Tipsport Ligában, három találkozót játszanak majd még ebben az etapban az újbudaiak. 

 

MAC Újbuda - HC 07 Detva 4-2 (1-1, 1-1, 2-0)

MAC: Bálizs – Busenius 1, Macaulay – Carlisle (1), Fejes – Garát, Pozsgai (1) – Bugár, Blake Orbán Sofron I. (1), Stretch, Szigeti Á. – Klempa (1), Majoross B. 1, Kreisz – Brance Orbán 1, Pitt, Szűcs I. (1) – Nagy K. 1 (2), Lőczi

 

A koronavírus miatt két hétre leáll a bajnokság

 

De legkorábban csak áprilisban: a MAC hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy két hétre leállnak a szlovák élvonalbeli küzdelmek a koronavírus-járvány miatt:

 

"Két hétig biztos nem lesz mérkőzés a Tipsport Ligában, hogy utána mi következik, azt ma még nem lehet tudni. Szemben kedvenc sportunkkal, a korona vírus nem játék, a döntés mindannyiunk érdekében született - írták a közösségi oldalon.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA