Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Év végén is halmozták sikereiket az újbudai Kyokushin Karatésok

Újbuda   |   2016, január 4 - 11:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

A szokásosnál jobban felgyorsultak az események 2015 végén az újbudai Kyokushin karatésoknál. A Budai Harcművész SE-hez tartozó csapat nyolcadik helyen zárta a múlt évet a Magyar Kyokushin Karate Szervezet versenyminősítési rendszerében.

A hagyományoknak megfelelően, november 20-án tartották félévente esedékes házi versenyüket a Kyokushin Karatésok. Az eseményre 80 sportoló jelentkezett, köztük 68 újbudai, 5 tápiószentmártoni és 7 versenyző a Mester utcai csapatból. A versenyen körmérkőzés jelleggel csipeszharcban, formagyakorlatban és testpajzsos küzdelemben indulhattak a versenyzők. Ezt követően november 24-én és 25-én a "Sport legyen a Tied" programsorozat keretében tartottak karate bemutatót a Diáksport szövetség felkérésére a Lisznyai utcai Általános Iskolában, valamint a Csíkihegyek Általános Iskolában. A bemutató után egy-egy karatés gyakorlatot is kipróbálhattak a gyerekek. December 6-án a várpalotai (meghívásos) Palota Kupán 26 újbudai versenyző indult, az eseményen 22 egyesület 236 versenyzője vett részt, és mérkőzött meg körmérkőzés jelleggel küzdelemben valamint formagyakorlatban. A versenyről 12 aranyérmet, 5 ezüstérmet és 15 bronzérmet hoztak el az újbudaiak. Eredmények:

Küzdelem:

1. helyezettek: Bakai Benedek, Lukács Marcell, Éliás Péter, Fekete Bence, Kotroczó Bálint, Szeitz Adrienn, Lestál Fanni

2. helyezettek: Somogyi Zsombor, Gergely Henrietta

3. helyezettek: Lukász Marcell, Koncsik Bálint, Kátay Bulcsú, Kiss Balázs, Gulicska Bence, Torma Máté, Matuz Ágnes, Somogyi Szonja, Zsoldos Benedek

Formagyakorlat:

1. helyezettek: Somogyi Anissza, Nagy Nóra Melinda, Schrank Sarolta, Koncsik Bálint, Kiss Balázs

2. helyezettek: Gergely Henrietta, Lőrincz Loránd, Gulicska Bence

3. helyezettek: Kátay Bulcsú, Kazatsay Vilmos, Jutasi Marcell, Éliás Péter, Erdei Marcell, Pécsi András


Az év utolsó Kyokushin versenyét Karcagon tartották december 13-án. A 15. Nagykun Kupa országos versenyen három újbudai sportoló vett részt full-kontakt küzdelemben. Eredményeik: Lestál Fanni (1. helyezett), 3 mérkőzését idő előtt ipponnal nyerte, valamint 1 küzdelmét hosszabbításban wazarival nyerte. Fris Norbert (1. helyezett), 2 mérkőzését idő előtt ipponnal nyerte, valamint 1 küzdelmét hosszabbításban wazarival nyerte. Szeitz Adrenn (3. helyezett), 1 győzelemmel (wazarival) és 2 alkalommal bírói döntéssel maradt alul.

A versenyek után december 16-án a Carl Rogers Általános Iskolában, 17-én pedig a Bocskai István Általános Iskolában rendezték meg a kezdők évzáró övvizsgáját. A középhaladók és haladók, valamint felnőttek övvizsgája külön napon, december 19-én volt 2 etapban. - Az övvizsgákat a szokásos évzáró ünnepség zárta, ahol az eredményhirdetésen túl megemlékeztünk az év fontosabb eseményeiről, kiemelve a legsikeresebb versenyzőket, köszönetet mondtunk az edzőknek és a támogatóknak. Külön köszönettel tartozunk az iData Kft-nek, amelynek egész éves segítségével sporteszközök vásárlását tudtuk finanszírozni – írta beszámolójában Váczi Zoltán vezetőedző.

Az évzáró videó: https://www.youtube.com/watch?v=ttmfRSDIAhg

Újbuda