BEAC-os páros nyerte a Budapest Maratont

Nem kedvezett az időjárás a maratonistáknak hétvégén a Budapest Maratonon, de így is a 11 versenyszámból álló versenyre összesen több mint 13 ezren neveztek. A vasárnapi 42 kilométernek több mint háromezren vágtak neki.

A férfiak futamában Nagy Péter szakította át a szalagot a Pázmány Péter sétányon 2:33:37 órás időeredménnyel, a női verseny első helyezettje Anna Borisenko lett Oroszországból, aki 2:58:12 óra alatt ért célba.

 

A tavalyi győztes, az újbudai Csere Gáspár ezúttal párban állhatott fel a dobogó legfelső fokára Dani Áronnal a BEAC Atlétikát képviselve (2:23:02).

 

A maratonisták előtt egy perccel rajtoltak a handbike versenyzők, akik kézzel hajtható kerékpárral tették meg a 42 kilométert, közülük Schober László (2:20:47) tekert be elsőként a célba. Kele Géza a 200. maratonját teljesítette, míg a hatvani kórház sürgősségi főorvosa, Zacher Gábor ezúttal váltóban versenyzett.

 

A klasszikus távon elindultak még a Magyar Kézilabda Szövetség bírói, triatlonisták, színészek, valamint zenészek és művészek is. Az idén elhunyt Nemzet Sportolója, Monspart Sarolta tiszteletére felállított emléksátorban kiállították a világbajnok tájfutó fényképeit, kupáit, „A futás csodálatos világa” című könyvét és a 2010-ben nyert Prima Primissima-díját is.

 

Több mint 13 ezren vettek részt a 36. Budapest Spar Maratonon, amelyen szombaton családi programokat és a rövidebb távú viadalokat rendezték meg, vasárnap pedig a 30 kilométeresek, a váltók és a maratonisták taposták a főváros utcáit.

 

A rendezvényre kilátogatott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, és az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel is. (MTI)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA