BEAC: Kostowicz szárnyalt, újabb siker a Vasas ellen

Az NB I-es tagságát már bebiztosító ELTE BEAC-Újbuda női kosárlabda-csapata a 39 pontig jutó amerikai Stephanie Kostowicz vezérletével 86-78-ra győzött a Vasas pasaréti otthonában.

Alig két héttel az alapszakaszt záró és hosszabbításba torkolló bajnoki (84-80) után ismét összecsapott egymással a Vasas és a BEAC, ezúttal Pasaréten.

 

Balogh Judit csapata már az előző playout-körben, az MTK ellen bebiztosította a következő idényre élvonalbeli tagságát, és a felszabadultan játszó újbudai lányok a szorosan alakuló első félidő után a maguk javára fordították a találkozót.

 

A meccs hőse a BEAC amerikai centere, Stephanie Kostowicz volt, aki dupla-duplát ért el, hiszen 39/3-as pontmutatója mellé 10 lepattanót szerzett, ráadásul 17 faultot harcolt ki, és végül 50 VAL-értékkel zárt.

 

A BEAC 86-78-as idegenbeli sikerével meg is előzte a tabellán a piros-kékeket, ráadásul zsinórban negyedik győzelmét aratta a bajnokságban. 

 

Balogh Judit (BEAC): - Sajnálom, hogy későn állt össze a csapatunk, hiszen ha korábban tudunk ilyen jól játszani, akkor ezeknek a fantasztikus embereknek, akik kijárnak a mérkőzéseinkre még több örömet tudtunk volna okozni. Mi is nagyon örülünk a győzelemnek, de a legnagyobb öröm az, ha más is örül annak, hogy mi jól játszunk. (beac.hu)

 

Vasas Akadémia - ELTE-BEAC-Újbuda 78-86 (21-25, 23-20, 14-17, 20-24)

 

BEAC: Dúl 2, Szabó 15/6, Laklóth 11/3, Beckley 10, Kostowicz 39/3

 

Cserék: Kovács 4, Galántai 3/3, György 2

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA