Bajnok irányító a BEAC-nál: Végleges a magyar keret

A legutóbbi idény magyar magjából nyolcan is szerződést hosszabbítottak az újbudai női kosárlabda-csapatnál.

Végleges lett az ELTE BEAC-Újbuda 2020/2021-es idénybeli magyar kerete, nyolcan aláírtak az eddigi meglévő játékosokból, de három érkezőt is bejelentett Balogh Judit csapata.

 

Czank Tímea személyében egy korábbi válogatott, magyar bajnok és kupagyőztes játékos kezébe kerül a karmesteri pálca, a Győrből érkező irányító korábban Sopronban és Diósgyőrben is kosarazott.

 

Koch Dóra számára nem lesz ismeretlen a Gabányi László Sportcsarnok, hiszen a korábbi évek nagy BEAC-MTK csatáinak szereplője volt, de ezentúl már fehér-fekete mezben futhat ki a parkettre a Hauszmann Alajos utcában.

 

Az NKE-FCSM Csata csapatától érkező, 2002-es születésű Boros Júlia még csak 17 éves, de már bemutatkozott az élvonalban, az amatőr küzdelmekben pedig remek szezont tudhatott magáénak, 15 pontot átlagolva meccsenként. Az utánpótlás-válogatottakban is meghatározó szereplő volt, az U16-os és az U18-as csapattal is szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet a korábbi években, az elmúlt időszakban pedig az U20-as együttes tagjaként Székesfehérváron dolgozott.

 

Eközben a tavalyi csapatból nyolcan is a BEAC-nál játszanak majd a következő szezonban: marad a csapatkapitány, Szabó Dóra, az immáron a felnőtt válogatott mezét is magára öltő Mérész Beatrix, valamint Juhász Angéla, Galántai Alma, Dénes Diána, Laufer Gabriella, Orosz Zsófia és Zsámár Lili is.

 

Bár a kerethez csatlakoznak majd légiósok, a BEAC alapfilozófiája nem változott: elsősorban a fiatal magyar tehetségeknek szeretnének a jövőben is lehetőséget adni arra, hogy gimnáziumi és egyetemi tanulmányaik mellett az élvonalbeli küzdelmekben pallérozódva fejlődjenek - írja a beac.hu.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA