Az új igazolások is szállították a Kelen SC továbbjutását a Magyar Kupában

Pécsváradon jutott a MOL Magyar Kupa 3. fordulójába a Kelen SC NB III-as férfi labdarúgó-csapata, amely 3-2-re győzött megyei első osztályú riválisa otthonában.

A Dr. Kófiás Mihály Városi Sporttelepen a nyáron igazolt Borbély Bence szerzett már a 7. percben vezetést a Kelen SC-nek, és a XI. kerületiek előnye egészen a második félidő elejéig kitartott. Ekkor Takács Ákos egalizált, ám egy másik friss érkező, Babinszky Bence bő öt perccel később megint a vendégeket juttatta vezetéshez.

 

Sőt, a tavaszi sérülését lassan teljesen kiheverő védő, Kertai Dániel a harmadik Kelen-gólt is megszerezte, így hiába szépített gyorsan a Pécsvárad, a vereséget és a kiesést végül nem tudta elkerülni.

 

Az NB III-as Kelen SC Baranya megyei sikerével a MOL Magyar Kupa 3. fordulójába jutott, ahol valószínűleg szeptember 18-án lép majd pályára.

 

Több célt is megfogalmaztunk a mérkőzés előtt, közülük a két legfontosabbat sikerült is elérnünk, mert továbbjutottunk a következő körbe és mindezt a rendes játékidőben sikerült kivívnunk. A többit csak részben sikerült teljesíteni, de összességében így sem lehetünk elégedetlenek. A mérkőzést jól kezdtük, de az előnyünket nem tudtuk növelni, abban az időszakban, amikor mezőnyfölényben voltunk, ezért szinte végig nyílt maradt a találkozó. A fordulópontokban azonban sikerült realizálnunk a különbséget, úgyhogy megérdemelten jutottunk tovább. Ezúttal a dicséret azonban nem csak a játékosaimnak jár, hanem a hazai csapatnak is, akik végig nagyon kulturáltan és lelkesen játszottak, sok sikert kívánunk nekik a bajnokságukban! A győzelmet követően le is zártuk a mérkőzést és már a szerdai bajnokira koncentrálunk, hogy minél jobb eredményt tudjunk majd elérni a Nagykanizsa csapata ellen - értékelt a Kelen vezetőedzője, Harmati Tamás a továbbkjutást követően (kelensc.hu).

 

MOL Magyar Kupa, 2. forduló:

 

Pécsvárad SE - Kelen SC 2-3 (Takács Á. 55., Tóth A. 77., ill. Borbély 7., Babinszky 61., Kertai 66.)

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA