A teniszélet újraindulhat a kijárási korlátozás alatt is – ezek a feltételek

A Magyar Tenisz Szövetség azon az állásponton van, hogy közegészségügyi szabályok és a kormányrendeletben foglaltak szigorú betartása mellett az egyéni és a csoportos teniszre is lehetőséget ad a kijárási korlátozás.

A kijárási korlátozásról szóló, március 27-én közzétett 71/2020 kormányrendelet értelmében a lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására alapos indokkal kerülhet sor. Az alapos indokok között szerepel az egyéni szabadidős sporttevékenység is.

 

A sporttevékenység (tételesen nem került felsorolásra, de például a tenisz is ennek megfelel) egyénileg folytatható, amely alól kivételt képez, ha azt házastársunkkal, gyermekünkkel vagy ugyanazon háztartásban élővel folytatom.

 

Továbbá fontos, hogy a sporttevékenység során 1,5 méter távolságot tartani kell. Az immunitás fenntartása, egészség megőrzése lehetetlen mozgás nélkül ezért is került bele alapos indoknak az a rendeletbe, azonban mindenképpen fontos, hogy azt javasolt külterületen végezni.

 

A fentiek alapján, a Magyar Tenisz Szövetség álláspontja szerint az egyéni teniszezés a munkáját végző edzővel lehetséges, páros teniszezésre pedig az egy háztartásban élőknek van lehetősége. Csoportos teniszezést edzővel csak az egy háztartásban élők folytathatnak.

 

A szövetség ezért javasolja:

 

- a szabadtéri pályák mielőbbi megnyitását

 

- a pályák megközelítése és az egyéb közösségi területek vagy kiszolgáló helységeknek tekintetében olyan rendszabályok meghozatalát, hogy elkerülhető legyen, hogy a látogatók 1.5 méter távolságba kerüljenek egymással.

 

Emellett megkérnek mindenkit és minden teniszpálya-üzemeltetőt is, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben felelőse döntsön és viselkedjen és arra is, hogy a közegészségügyi szabályokat betartsa és betartassa.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA