A MAC lejátszotta története első playoff-meccsét a Tipsport Ligában

Megvolt a "tűzkeresztség": a MAC-Újbuda csapata 4-0-ra kikapott első, a szlovák Tipsport Liga rájátszásában megrendezett mérkőzésén, Zólyomban.

A DVTK kiejtése után eldőlt, hogy az alapszakaszban elért helyezések alapján a MAC a második Zólyommal találkozik a nyolc között a Tipsport Ligában és a helyezések is mutatták, hogy nem az újbudai gárda a párharc esélyese - igaz, a miskolciak elleni "söprés" előtt sem ez volt a helyzet. Ráadásul a szlovák csapat az idénybeli öt MAC elleni meccséből négyet megnyert.

 

A zólyomiak az első, hazai meccsükön érvényesítették a papírformát, bár az első percekben a magyar csapat játszott fölényben. A 10. percben azonban vezetést szereztek a hazaiak, öt perccel később pedig meg is duplázták előnyüket. 

A  MAC becsülettel harcolt és bátran támadott, gólt azonban csak a szlovák gárda tudott szerezni és végül 4-0-ra nyerte meg az első találkozót. Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc vasárnap folytatódik, ugyancsak Zólyomban.

 

HKM Zvolen - MAC-Újbuda 4-0 (2-0, 1-0, 1-0) 

 

MAC: Bálizs, Pozsgai, Macaulay – Negrin, J. Dudás – Burt, Vokla – Garát B. Orbán, Langkow, Bodó – Klempa, Brown, Dansereau – Pápa, Majoross B., Terbócs – Odnoga, Kreisz, Szigeti – Nagy K.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA