A BEAC a 7-8. helyért csatázhat a női kosárlabda NB I-ben

A TFSE hazai pályán is legyőzte a BEAC-ot a női kosárlabda NB I felsőházi rájátszásában, így az ötödik helyért küzdhet majd.

Az 5-8. helyért zajló ütközetben a TFSE-MTK csütörtökön 83-79-re nyert a BEAC vendégeként, majd vasárnap a Városmajorban is jobbnak bizonyult három ponttal.

 

A BEAC előrébb tudott ugyan lépni a csütörtöki összecsapáshoz képest, a meccs összképe alapján ezúttal közelebb járt a sikerhez, mint az első találkozón, de végül kis különbségű vereséget szenvedett másodszor is.

 

A másik párharc a Vasas Akadémia és az NKA Universitas PEAC között 1-1-re áll, az itteni vesztessel csatázhat majd a BEAC a 7-8. helyért.

 

Mészárosné Kovács Andrea (BEAC): - Úgy gondolom, hogy többre képes ez a csapat. Nem sikerült olyan formába kerülnünk a rájátszásra, ahogyan szerettük volna. Hosszú sérülésből kerültek vissza játékosok, illetve a rotációból kiesett két emberünk is. Ez meglátszott az edzésmunkán és a pályán is. A végére teljesen kifulladtunk. Egy embertől vártuk a csodát és annyira elfogyott a végére az oxigén, hogy azokat a feladatokat sem tudtuk teljesíteni a pályán, amiket előtte tíz másodperccel beszéltünk meg. Ezt óriási problémának tartom ezen a szinten, ez elvárható lenne a játékosoktól. Most nem sikerült, ebben is fejlődnünk kell, ezen fogunk dolgozni. Azt gondolom, hogy ezt a párharcot a hazai vereség okán veszítettük el, amiben szintén a gyengébb akaratunk az, ami ezt befolyásolta. Ha ilyen akarattal és küzdéssel játszunk otthon, akkor máshogy alakul, ebben biztos vagyok. Ebből tanulni kell, majd továbblépni, igyekszünk a hetedik helyet megszerezni. (beac.hu)

 

Női kosárlabda NB I, az 5-8. helyért, 2. mérkőzés:

 

TFSE-MTK - E.ON ELTE BEAC 88-85 (32-28, 19-23, 11-15, 26-19)

 

BEAC: Angyal 18/3, Vojtulek 18/3, Milkovics, Green 18/6, Tóh 14/3

 

Cserék: Katona 4, Zsámár 7/3, Juhász 6

 

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 a TFSE javára.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA