A 45. Tour de Hongrie Újbudán is áthalad majd - a tervezett program és forgalomkorlátozások

Kevesebb, mint két hét múlva kezdetét veszi a 45. Tour de Hongrie, a Magyar Kerékpáros Körverseny. Idén is a világ legjobb csapatai érkeznek hazánk legrangosabb országúti kerékpárversenyére.

A legjobb versenyzők idén is Magyarországon készülnek fel a világ leghíresebb kerékpárversenyére, a Tour de France-ra. A mezőnyben olyan világsztárokkal találkozhatunk, mint a 34-szeres Tour de France szakaszgyőztes Mark Cavendish, vagy a háromszoros világbajnok Peter Sagan. De nem hiányozhatnak természetesen a legkiválóbb magyar versenyzők sem.

  

  

A verseny és maga a fővárosi szakasz is igazi látványosságot ígér és az újbudaiaknak is részük lehet majd a nívós verseny egy részének megtekintésében.

 

A negyedik, május 11-i (szombati) szakasz Budapestről, a Hősök teréről rajtol el és Etyeken ér célba, ez az etap pedig a XI. kerületet is érinti majd. A látványos lassúrajt után az élesrajtra a Budafoki úton kerül sor, emiatt a Budafoki út-6-os főút vonalán, Érd irányába forgalomkorlátozásokra kerül sor május 11-én, 12 és 13 óra között.

 

A szervezők készítettek egy zárási térképet is, amelyen láthatóak, pontosan mely fővárosi útvonalakat érintenek majd a korlátozások a Tour de Hongrie idején.

  

  

Amatőr túra is lesz a Hősök terétől a Bikás parkig

 

Az esemény és a budapesti kerékpáros közlekedés népszerűsítése érdekében a Hősök teréről 12:10-kor elrajtoló 120 versenyzőből álló mezőnyt követően egy amatőr szurkolói túrát is szerveznek AmaTour – Budapest néven.

  

A rajtterületre érkező kerékpáros szurkolók 12:30-kor indulhatnak el átgurulva a Tour de Hongrie rajtkapuja alatt. A Budafoki út-Hengermalom út kereszteződésig a verseny lezárt útvonalán tekerhetnek a résztvevők, ahonnan a túra leágazik és az Etele útról megérkezik a Bikás parkban felállított szurkolói pontra, ahol ledfalról követhetik a verseny történéseit.

   

A gyakorlott bringásoknak a szurkolói pontról kijelölnek egy javasolt útvonalat a Budapest-Balaton kerékpárúton, melyen haladva Etyekre, a befutó helyszínére érkezhetnek, hogy személyesen éljék át a versenyzők célba érkezését a Korda Stúdiónál.

  

A szervezők bíznak abban, hogy a fővárosi, így az újbudai lakosság számára emlékezetes élményeket tudnak szerezni, és hogy az érintett helyszínekre minél több szurkoló, illetve néző látogat majd ki.

 

A 45. Tour de Hongrie Budapest-Etyek szakaszának (május 11., szombat) tervezett áthaladási időrendje:

 

Rajt (lassú rajt): 12:20, Hősök tere

 

A kb. 130 profi versenyzőből álló mezőny és az őket felvezető/kísérő 100-110 járműből (70-80 autó, 35-40 motor) álló versenykaraván 20-25 km/h-s tempóban végighalad a lassúrajt útvonalán.

  

Ez az áthaladás egy adott ponton kb. 3-5 percet vesz igénybe.

  

Érintett kerületek: XIV., VI., V., I., XI., XXII. Lassú rajt útvonala: Hősök tere (rajtterület) - Andrássy út - József Attila utca - Széchenyi István tér - Széchenyi Lánchíd - Clark Ádám tér - Fő utca - Halász utca - Halász utcai lehajtó - Sztehlo Gábor rakpart - Friedrich Born rakpart - Raoul Wallenberg rakpart - Valdemar és Nina Langlet rakpart - Budai alsórakpart - Henryk Slawik rakpart - Dombóvári út - Budafoki út - Hunyadi János út - 6-os számú főút

  

A budapesti útvonal hosszirányban a rajt előtt 0,5-1 órával kerül zárásra, a keresztirányú forgalom a lehetséges utolsó pillanatig történő fenntartásával. A rajt után az útvonal zárása az amatőr túra miatt még kb. 1-1,5 óráig.

  

Éles rajt: kb. 12:40, Budafoki út (Hauszmann Alajos utca)

  

Optimális esetben a mezőny itt nem áll meg, csupán a felvezető járművek eltávolodnak a mezőnytől, és a versenyzők által diktált tempóban haladnak tovább. A éles rajt helyszínén az út két oldalára 1-1 totem oszlop kerül kihelyezésre km0 felirattal.

  

Amatőr túra

  

- A túra célja: kerékpáros szurkolók eljutása Etyekre, a befutó helyszínére a Budapest-Balaton kerékpárúton, BuBa népszerűsítése

  

- Rajt: Hősök tere, TdH verseny mezőny elhaladása után, 12:30

  

- A túra útvonala megegyezik a TdH verseny útvonalával a Budafoki út-Hengermalom útig, innen Hengermalom út – Etele út – Bikás park

 

- Kiszálló pont (szurkolói pihenőzóna): Bikás park, LED-falas közvetítés a versenyről

 

- A Bikás parktól egyéni túra, melynek útvonalát ideiglenes táblázással jelölik majd a szervezők

 

 

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA